Ugrás az elsődleges navigációhoz Ugrás a tartalomra Ugrás a lábléchez

Vjosa: packraft expedíció Albániában

Gyors áttekintés

Felnőtt
EUR590

Vjosa Wild River National Park

Óriási eredményként látott napvilágot a közelmúltban született döntés a délkelet albániai Vjosa folyó és környezete nemzeti parkká nyilvánítása kapcsán, mely örök védelmet biztosít az érintetlenül kanyargó Vjosának és élővilágának. A Vjosa Európa egyik utolsó érintetlen folyója, mely természeti értéket a 2024-től Vjosa Wild River National Park hivatott megörízni az utókornak.

Packrafttal a Vjosán

A Vjosa-folyóra szervezett Packraft Expedíció kihívásokkal és élményekkel teli, felejthetetlen kalandot ígér mindazok számára, akik szívesen fedeznék fel e vadregényes vidéket. Célunk, hogy Permettől indulva, kb. 150km megtétele után a 6. napon elérjük a tengert.

Az expedícióra 9 személyes kisbusszal utazunk, a csoportot a HungaroRaft két túravezetője kíséri, így 7 helyünk marad a túratársak számára.

A túra expedíciós jellegéből adódóan sok ismeretlen kihívást tartogat a túravezetők számára is, emiatt a résztvevők részéről fokozott alkalmazkodó készséget és türelmet igényel a program, melyet bizonyosan kompenzál az ismeretlen felfedezésének izgalma, a sok-sok kaland, és az esti tábortűz felemelő hangulata.

A programra 7db egyes és 1db páros packraft áll rendelkezésre. A 45 literes vízálló hátizsákokban az alapos tervezést igénylő, minimálisra csökkentett mennyiségű felszerelés biztonságban lesz.

Az expedíció minimum 5 fő jelentkezése esetén indul.

A folyóról többet megtudhatsz a nemzeti park honlapjára kattintva: https://www.vjosanationalpark.al/  (innen kölcsönöztük a cikkben szereplő fotót is.)

Várjuk a jelentkezéseteket!