|
A túra időpontja | 2010. május 26-30. | A program ára | 67.000 Ft/fő-től (létszám föggvénye) | Létszám | 7-18 fő | Utazás | busszal |
Bosznia-Hercegovina négy világvallás és 2005 óta a piramisok országa is! Délkelet-Európában, a Balkán-félsziget nyugati felén fekszik. Az ország két történelmi-földrajzi egységből, az északon elterülő Boszniából valamint a déli Hercegovinából áll. Mindkét országrész nagyobb részben hegyvidéki terület, vadregényes tájakkal.
Visokó város Bosznia-Hercegovina középső részén, a Bosna folyó partján fekszik, ahol a Fojnička belétorkollik. A terület egykor a középkori Bosznia állam központját képezte, I. Tvrtko Kotromanić király itt hozta létre az ország fővárosát 1355-ben. A török hódoltság kezdete 1463-ban volt, miután az Osztrák–Magyar Monarchia elfoglalta Boszniát, Visokót újjáépítették abban a keleti stílusban, amely az oszmán korra volt jellemző. 2005 végén a boszniai Semir Osmanagić kutatásai során egy piramist vélt felfedezni a Visokó feletti hegyen, mely a Nap piramis néven vált ismerté. A megkezdődött régészeti feltárások során további négy piramist találtak és további kettőt feltételeznek. A tudomány még eléggé megosztott, sokan kételkednek a felfedezésben. Évente több száz régész és több százezer turista fordul meg az ásatásokon. Szarajevó (törökül Saraybosna, mely névből a "saray" tag palotát jelent) Bosznia-Hercegovina fővárosa. A Dinári-hegységben, a Miljacka-folyó két partján fekszik. Az oszmánhódítók alapította város az újkor hajnalán Európa legfejlettebb városai közé számított. Az osztrák-magyar korszak kapcsolta be az európai kulturális vérkeringésbe. A város egyedülálló légkörét a történetét alakító négy világvallás (római katolikus, muszlim, ortodox és zsidó) által hátrahagyott épített és más kulturális javak adják. Az útikönyvek szerint Szarajevó a világ egyetlen városa, ahol néhány száz méteren belül katolikus és ortodox templom, mecset és zsinagóga is található. Mostar Öreg hídja a legismertebb bosnyák nevezetesség, az ország szimbóluma. Az egész környék a vízimalmokból átalakított kávézókkal és üzletekkel fantasztikus hangulatot áraszt. Dubrovnik Horvátország legdélebbi csücskében, Dalmáciában található város, a Világ egyik legszebb üdülőhelye. Dubrovnikot az Adria gyöngyének is nevezik, óvárosa 1994 óta a Világörökség része. Egy teljes napot töltünk gyönyörű házacskái, és kristálytiszta, mélykék tengere „rabságában”. Útvonal: Budapest – Szarajevó – Visokó (piramisok) – Neretva-völgye („Európa Qwai-folyója”) – Mostar (Öreg híd) – Buna-forrás – Medjugorje (Mária kegyhely) – Dubrovnik – Jajce – Budapest
Program tervezet
Ha egy kis friss levegőnél többre vágysz, a visokói Nap piramis barlangrendszerében több tízezer éves leletek közt „régészkedhetsz”, itt az alkalom. Gyere velünk a visokói Nap piramis tövébe, hogy meglásd, valóban ott van! A program során ízelítőt kaphatunk a térség gyönyörű természeti adottságaiból és látványosságaiból. Hegyek-völgyek és régészeti leletek-műemlékek bűvöletében töltjük az öt napot. Szerda - Szarajevó Kora reggel indulunk Budapestről. Szarajevóba délutánra érkezünk meg, elfoglaljuk a szállást. Délutáni rövid városnézés során felkeressük Ferenc Ferdinánd elleni merénylet színhelyét is. Este a Monarchia jellegű Piunica Sörházban vacsorázunk meg. Csütörtök - Visokó (Nap piramis) Kora reggel ellátogatunk Visokóba, az egyik legrégebbi bosnyák városba, amely a nemrégiben felfedezett bosnyák piramisokról vált világhírűvé. E páratlan régészeti lelet, élénk vitákat vált ki a szakemberek között. A nap-és holdpiramisok régebbiek és magasabbak, mint egyiptomi rokonaik. A felszíni ásatások után a földalatti járatokba is ellátogatunk. Péntek - Neretva-völgye (Európa Qwai-folyója), Jablanica (viadukt), Mostar (Öreg híd), Blagaj (Buna-forrás), Pocitelj (Török Birodalom végvára), Medjugorje (Mária kegyhely) A nap csúcspontja Mostar, az Öreg híd a legismertebb bosnyák nevezetesség, az ország szimbóluma. Az egész környék a vízimalmokból átalakított kávézókkal és üzletekkel fantasztikus hangulatot áraszt. Blagajba, az egykori királyi központba, Hercegovina uralkodóinak székhelyére. Egy rövid sétával jutunk el a festői környezetben épült, különleges muzulmán szerzetesi rend, a misztikus táncoló dervisek kolostorához, ahonnan csodálatos kilátás nyílik a Buna folyó sziklából előtörő forrására. Mátyás királyunk által emeltetett vár alatt húzódik meg Pocitelj. A város a mai napig őrzi a muzulmán közösségi élet minden intézményét: iskola, fürdő és a szent dzsámi. Medjugorje Európa egyik leghíresebb zarándokhelye, a katolikus hívőket is megosztó csodás jelenések színhelye, melynek kultusza szorosan összekapcsolódik az egyház ultrakonzervatív szervezetének, az Opus Deinek tevékenységével. Szombat - Dubrovnik Egy teljes napot töltünk Dubrovnik gyönyörű házacskái, és kristálytiszta, mélykék tengere „rabságában”. Horvátország legdélebbi csücskében, Dalmáciában található város, a Világ egyik legszebb üdülőhelye. Dubrovnik-ot az Adria gyöngyének is nevezik, óvárosa 1994 óta a Világörökség része. Vasárnap – Jajce (Pliva-vízesés) Reggel Jajceba indulunk, a bosnyák királyság egykori központjába. Látnivalóinak gazdagságával kevés európai város vetekedhet. A római időkből származó páratlan Mithrasz templom a perzsa napkultusz egyedülálló szentélye. A Da Vinci kód világa elevenedik meg a középkori katakombákban. A meghökkentő szimbólumok között a Szent Grál őrzőinek tartott catharok tartották titkos szertartásaikat. A Csontváry Kosztka Tivadar által megörökített dübörgő vízesés felejthetetlen élménye után indulunk tovább hazafelé. Késő este érkezünk Budapestre. Szállás
A Hotel Hollywood*** Szarajevó központjában, az Ilidza zöld oázisában található. Közel a főúthoz és a Bosna folyó forrásához. Szobák: Minibár, telefon, tv, wireless, fürdőszoba jacuzzi zuhannyal. Szolgáltatások: Éttermek, bowling, wellnes center, uszoda. A modern, tengerparti Hotel Adriatic** egy fenyves erdő közepén áll, a Lapad-öbölben, 50 méterre a kavicsos strandtól, 4 km-re Dubrovnik történelmi belvárosától és nevezetességeitől. A Lapad-öböl gyönyörű parti sétánya sétatávolságra van a szállodától, ahol üzletek, éttermek és kávézók sorát találjuk, valamint egy nagy bevásárlóközpontot. Szobák: klíma, TWC, Sat-Tv, telefon Szolgáltatások: fitnes terem, internet sarok, zenés programok. A szobák a tengerre, vagy a fenyves erdőre néznek. A tengerre nézőekhez erkély is tartozik.
A program ára
A Bosznia felfedező túra - Piramis látogatás részvételi díja: Létszám / Ár 18-19 fő (19 fős busz) 67.000 Ft/fő (alapár) 16-17 fő alapár +3.000 Ft/fő felár 14-15 fő alapár +6.000 Ft/fő felár 13 fő alapár +9.000 Ft/fő felár 7-8 fő (9 fős busz) alapár +12.000 Ft/fő felár Amely tartalmaz: • Túra szervezési díját, • Túravezetést, idegenvezetést. • Túravezető költségeit, • Utazást kisbusszal, • Szükséges felszerelést, eszközöket és technikát, • Digitális fotók készítését és továbbítását a résztvevők felé, • Ajánlatban szereplő szállást és ellátást (reggeli). Nem tartalmazza: • A belépőjegyek árát: kb. 10 € • Pivnica sörházban vacsora: kb. 15 € |